Mennyi az eladó honlapok ára?

Szakmai blog adminisztrátora kérdezi: iszom-e ebben a forróságban eleget

SEO a honlapok éltető eleme
A SEO a honlapok éltető eleme

Ma egy szakmai blogban (ahol egyébként jó megoldásokhoz és segítséghez lehet jutni) közzétettem egy látogatói bejegyzést. Ez egy online cég domainjeit sorolta fel azzal a felvetéssel, hogy a központi domain a keresőmarketing ügynökség kifejezésre a Google találati táblán (SERP) az első oldalon, SEO ügynökség kifejezésre a második oldalon szerepel. Kvázi eladó cégről, honlapok bokráról van szó.
Megjegyeztem, hogy nyolc számjegyű érdeklődőket várok.

Elszabadult az online pokol

Két tetszikelő észrevétel után megjelent az első fikázó hozzászólás, amire az egyik moderátor azonnal rátett egy lapáttal és innentől kezdve elszabadult a fikázó pokol. Szakmai észrevétel nem volt, csak az ár nagysága és a magam állapota került középpontba – hogy finoman írjam le a történéseket.
Mit ne mondjak, más adminisztrátor is csatlakozott a témafelvetést lelkesen kritizáló csoporthoz – ami meglepett.

Nagyjából tíz évvel ezelőtt ugyanezen a helyen (vagy elődjén?) ugyancsak feltettem egy honlapot árral, ugyanígy elszabadultak az indulatok – mindenesetre sikerrel vittem be a köztudatba az eladó árut. (Akik ismerik a gerillamarketing.blog.hu blogomat, azok nyilván nincsenek meglepve.)
Na, de tíz évvel ezelőtt volt ott egy felkészült moderátor, aki szépen lehűtötte a kedélyeket, moderációban szintén illetékes társát is. (Nagyszerű SEO-s az illető, keresőoptimalizáló versenyekről ismerős, Patai Lászlónak hívják.)
Azt mondta: mindenki vegye tudomásul, hogy minden annyit ér, amennyit adnak érte!!!
Ezzel elvette mindenki kedvét a továbbiaktól, szépen elcsitult az egész.

Ma ő nem volt az adminisztrátorok között!
Viszont a sok fikázás után hozzászóltam, kérve, csak az szóljon hozzá, aki értékelni tudja a SEO értékét és a keresőmarketing ügynökség vagy a SEO ügynökség kifejezésre ELŐTTEM áll a Googleban.
A mai egyik adminnak az a megoldás jutott eszébe, hogy törli a bejegyzést, mert ez nem adás-vétel jellegű szakmai blog. (Emlékeztetett helyesírási hibámra is – amit szakmai körökben nyelvi nácizmusnak neveznek, de ez most mindegy.)

Döntése ellen nincs kifogásom. De elegánsabb lett volna azonnal megtennie, nem csak akkor, amikor emlékeztettem a tisztelt társaságot: a SERP-ben elfoglalt hely is érték. Ez ugyanis SZAKMAI érv, ám az, hogy mennyi ásványvizet csurgatok le a torkomon, az nem az! Ennél – tapasztalatból tudom – több van az adott hely szellemi tarsolyában.

Honlapok, honlapbokrok érték megközelítései

Az igazán érdekes a mai intermezzóban az lehetett volna: ahányan, annyiféle szempont alapján közelítünk-e a honlapok értéke felé.
Vannak, akik a PA-DA párosra néznek árgus szemekkel, vannak akik a kulcsszavak, a kulcskifejezések teljesítményére kíváncsiak, mások a látogatószám, mások a linkek számának bűvöletében élnek. Megint mások azt vizsgálják, hol tudnak helyet adni vendég- vagy fizető ügyfél bejegyzésének. Megint mások a domain nevében rejlő hivogató erőre utaznak – további eladásra számítva. Komplex megközelítésben – ha eladás kerül szóba, mint itt – az ügyfélkörről is szoktak tájékozódni, de ezen a helyen ilyesmivel senki nem bajlódott 🙂
De leginkább mégicsak a SEO terepén megismert egykori versenytársnak adhatok igazat: minden annyit ér, amennyit adnak érte!


Akkor nézzünk rá szerintem értékes honlapokra:

Keresőmarketing ügynökség, szakértő

Keresőoptimalizálás

Séta és SEO – lépkedés közben jönnek a gondolatok

Post script

Érdekes tanulságként szolgálhat – megjegyeztem a hivatkozott bejegyzésben: a KATA szabályainak megváltozása miatt merült fel a honlapbokor (a cég) eladása.
Erre senki, semmit nem reagált a hozzászólók közül.
Ebből két dolog következhet:

1.) Az IT szakma WordPress-t használó részlegeiben, ügynökségeinél, a szakértők körében teljes munkakörben foglalkoztatják a munkaerőt, így a KATA tulajdonképpeni megszűntetése e körben érdektelen.
Vagy
2.) vagy a fikázó kolompszó után ment a tisztelt társaság, követve a számtalan helyen megfigyelhető szabályt, mely szerint mindig a legegyszerűbb út a nyerő, gondolkozni nem érdemes, kilógni a sorból veszélyes mulatság.

GYIK:

Milyen tényezők befolyásolják az eladó honlapok árát?
Az eladó honlapok ára számos tényezőtől függ, mint például a domain név értéke, a keresőoptimalizálás (SEO) teljesítménye, a látogatószám, a linkek száma és a kulcsszavak teljesítménye. Emellett a honlap által generált ügyfélkör és a jövőbeli eladási potenciál is fontos szempont. Az ár megállapítása során a vásárlók a honlapok különböző aspektusait mérlegelik, hogy megtalálják a számukra legértékesebb lehetőséget.
Miért fontos a SEO a honlapok értékének meghatározásában?
A SEO, vagyis a keresőoptimalizálás, kulcsszerepet játszik a honlapok láthatóságában a keresőmotorok találati listáján. A jól optimalizált honlapok több látogatót vonzanak, ami növeli az értéküket. Azok a honlapok, amelyek a megfelelő kulcsszavakra jól teljesítenek, általában magasabb áron kelnek el, mivel a potenciális vásárlók számára vonzóbbak. Így a SEO nemcsak a látogatószámot, hanem a honlap piaci értékét is jelentősen befolyásolja.
Hogyan reagálnak a vásárlók a honlapok árára?
A vásárlók reakciója a honlapok árára változó, de gyakran a piaci trendek és a versenytársak árai alapján alakítják véleményüket. Ha a honlap ára túl magasnak tűnik, a potenciális vásárlók kritikát fogalmazhatnak meg, vagy elállhatnak a vásárlástól. A vásárlók általában a honlapok értékét a SEO teljesítménye és a látogatószám alapján ítélik meg, így a megfelelő árképzés kulcsfontosságú a sikeres eladás érdekében.
Mik a leggyakoribb hibák a honlapok eladásakor?
A leggyakoribb hibák közé tartozik a nem megfelelő árképzés, a SEO hiányosságai, valamint a potenciális vásárlók tájékoztatásának elmulasztása. Sok eladó nem veszi figyelembe a honlap teljesítményét és a piaci igényeket, ami alul- vagy túlárazáshoz vezethet. Emellett a vásárlók számára fontos információk, mint például a látogatószám és a kulcsszavak teljesítménye, gyakran nem kerülnek kellő hangsúlyra, ami csökkentheti az eladás esélyeit.
Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni az eladás előtt?
Az eladás előtt fontos figyelembe venni a honlap SEO teljesítményét, a látogatószámot, a domain név értékét és a piaci trendeket. Ezen kívül érdemes elemezni a versenytársakat és a potenciális vásárlók igényeit is. A honlap által generált ügyfélkör és a jövőbeni eladási lehetőségek szintén meghatározóak lehetnek az árképzés során. Mindezek a tényezők segíthetnek a sikeres eladásban.
Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

Szólj hozzá!

💬 Chat
Szolgáltató Blog Asszisztens ×
Asszisztens: Szia! Kérdezz bátran bármilyen témáról, ami a mindennapi ügyintézéssel, szolgáltatásokkal, vállalkozással vagy praktikusan megoldható helyzetekkel kapcsolatos. A blog cikkei alapján segítek.