A piaci behatolás feltételeiről

Autóbérlés: helyteremtés a nagyok között

Az autóbérlés egyik budapesti piacvezetője a Koala Autorent.
Autóbérlés a Koala Autorent-től

A szociológia és a marketing tudománya olykor összeér. Hallgatom a televízióban a szociológust, aki elmondja, hogy kutatásaik szerint a jelentősebb magyar nagy – és közepes vállalkozások a rendszerváltás idején és az azt követő években a szocializmus idején megszerzett kapcsolati tőkére épültek.

Majd ezek a vállalkozók és vállalkozások háttérbe szorultak az új generáció megjelenésével. Az új típusú magyar vállalkozó már piaci ismeretekkel, nemzetközi ismeretanyaggal rendelkező egyén, aki tudja, hogy a nagy nemzetközi cégek mellett csak a piaci rések kihasználásával érhet el eredményt.

A marketing tudománya szintén ismeri a kapcsolati tőke fogalmát. (Teszem azt All Ries és Jack Trout egy teljes könyvet szentelt a témának, Karrierlift címen jelent meg magyarul a mű.)
Továbbá megjegyzem, hogy a vállalkozások pozicionálásáról is meglepően sokat írnak a marketing szerzői. (A legismertebb talán Philip Kotler Marketing menedzsment-je, de említhetem Rekettye professzor úr könyvét is, hiszen a Marketing a magyar kisvállalkozásoknak többször hivatkozási alap volt e blogban is.)

Kicsik és multik az autókölcsönzés piacán

És valóban, azt látjuk, hogy számos magyar kisvállalkozás telepszik meg olyan területeken, amelyet a multik érdektelennek, kicsiny területnek, nem kellően jövedelmezőnek tartanak.
Egyébként vélhetően ezen okok miatt nincs mondjuk francia csárda, gall csikóssal, pattogó frank ostorral a magyar Alföldön. De bizonyára ezért nincs sofőrszolgálat sem multik vagy óriási magyar cégek kezében Budapesten.

Ám olyan területekre is bemerészkedhetnek kicsiny cégek, ahol világcégek is jelen vannak, s kihasználják, hogy a világ bármely pontján ismerősen cseng a nevük és nimbuszuk, az utóbbit persze, tekintettel a marketing tudományára, most inkább goodwillnek mondanék.

Az autóbérlés, az autókölcsönzés is ilyen terület

Az AVIS vagy a HERTZ neve világszerte ismert és természetesen jelen vannak Budapesten is.

Aki mellettük akar piacot szerezni, ráadásul a cégfilozófia szerint a magas igények kielégítésével, annak nagyon rugalmasnak kell lennie. A Koala Autorent ilyen cég. Honlapját szemlézve olvashatjuk: házhoz, ügyfélhez viszik a bérautót. Gyors, pontos, határozott ügyintézés jellemzi rugalmas megoldásokkal.
A rugalmas megoldások kívánalma már a tapasztalati insight következménye, vagyis bepillantás a szolgáltatást igénybe vevő különböző cselekvési rugóiba.

Itt szóba sem jön, hogy ne legyen előre tiszta és világos a majdani számla. Árkalkulátor segíti online a megrendelőt. A kínálat széles: Economy, Automata, Kombi, Automatakombi, Kisbusz.
A siker záloga, ha mindehhez versenyképes ár társul. Biztosítás, szerviz garantálva. Ha kell, akkor a sofőrt is megoldják – egymásba fűzött, külön-külön is helyüket megálló, de egymást kiegészítő tevékenységek.

Ezen a piacon a Vincenzo Freni által leírt „kemény” értékek dominálnak: a becsületesség, a megbízhatóság, a méltányosság, az újkálvinista etika, a kultúra-természet-környezet-humanizmus összekapcsolódása a termelés-eladás-fogyasztás világában is. (Forrás: Oltre la pubblicita (Ami a reklám mögött van) szerk. Marzio Bonferroni, Milano, Il Sole 24Ore, 1996)
A szociológia és a marketing szerint is csupán többet, jobban, olcsóbban – ezt kell folyamatosan produkálnia a cégnek.

Ez a világ már tényleg másmilyen, mint amilyen a kilencvenes évek elején volt!

*****

Hivatkozott honlapok:

GYIK:

Miként befolyásolja a piaci rések kihasználása a kisvállalkozások sikerét?
A kisvállalkozások számára a piaci rések kihasználása kulcsfontosságú a sikerhez. Mivel a nagy nemzetközi cégek gyakran figyelmen kívül hagynak kisebb, jövedelmezőbb területeket, a helyi vállalkozások lehetőséget kapnak arra, hogy innovatív megoldásokkal és rugalmas szolgáltatásokkal lépjenek a piacra. Ez a stratégia lehetővé teszi számukra, hogy versenyképes árakat kínáljanak, és a helyi igényekhez igazodjanak, így növelve a piaci részesedésüket.
Milyen szerepet játszik a kapcsolati tőke a vállalkozások fejlődésében?
A kapcsolati tőke fontos szerepet játszik a vállalkozások fejlődésében, különösen a rendszerváltás utáni időszakban. A magyar vállalkozók, akik a szocializmus alatt építették ki kapcsolataikat, előnyre tettek szert az új piaci környezetben. A kapcsolatok segítik a vállalkozásokat abban, hogy könnyebben találjanak partnereket, ügyfeleket és forrást, így hozzájárulva a növekedésükhöz és stabilitásukhoz.
Mik a legfontosabb tényezők az autóbérlés piacán a versenyképességhez?
Az autóbérlés piacán a versenyképességhez elengedhetetlen a rugalmas szolgáltatások és a versenyképes árak biztosítása. A vállalatoknak gyors és hatékony ügyintézést kell nyújtaniuk, valamint széles választékot kell kínálniuk a járművek terén. Emellett a megbízhatóság és a minőségi szolgáltatás is kulcsszerepet játszik a vásárlói elégedettség és a hosszú távú siker szempontjából.
Hogyan segíti a marketing a kisvállalkozásokat a piacon való érvényesülésben?
A marketing segíti a kisvállalkozásokat abban, hogy hatékonyan kommunikálják termékeik és szolgáltatásaik előnyeit a potenciális ügyfelek felé. Az erős pozicionálás és a célzott hirdetések révén a vállalkozások képesek kiemelni magukat a versenytársak közül. A marketing tudományának alkalmazása lehetővé teszi a kisvállalkozások számára, hogy jobban megértsék a vásárlói igényeket és elérjék a kívánt piaci részesedést.
Milyen elvárásoknak kell megfelelniük a vállalkozásoknak az autóbérlés területén?
Az autóbérlés területén a vállalkozásoknak számos elvárásnak kell megfelelniük, mint például a gyors és pontos ügyintézés, a széles járműválaszték és a versenyképes árak. Emellett fontos, hogy a szolgáltatások rugalmasak legyenek, és a vállalatok képesek legyenek a vásárlói igényekhez alkalmazkodni. A megbízhatóság és a minőség is kulcsszerepet játszik a sikeres működésben.
Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

“A piaci behatolás feltételeiről” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Igazad van: a többet, jobban, olcsóbban vezényszavak teljesítése nem csak az autóbérlés piacán, hanem minden piacon nagyon erős kihívás.
    Sőt, a többet nem is biztos, hogy mindig szükséges!

Szólj hozzá!