Kritika: Fishing & Hunting TV, Mesterkurzus

Kormoránok
Hal – és fapusztító kormoránok

Erős kritika: lekapcsolom a Fishing & Hunting TV egyik filmjét

Lekapcsoltam.
Lehet-e kritikát mondani egy olyan tv műsorról, amelyet két mondat után lekapcsolunk?
Lehet – és ezt most pár mondattal be is bizonyítom!
Kezdjük ott, hogy egyik kedvenc csatornám – horgászszenvedélyem miatt – a Fishing & Hunting televízió. Abba a sokak által kedvelt, a hagyományos csatornákat egyre inkább háttérbe szorító „szabadidős”, ismeretterjesztő, rétegcsatorna sorba illeszkedik, amelyet például a Paprika TV, a Discovery, a History vagy a Spektrum televízió képvisel.

A Fishing & Hunting a horgászok és a vadászok műsorcsatornája. Általában színvonalas, zömmel fél órás filmbetétekből áll össze a napi műsor, halat, vadat s mi jó falat mutatva be.
Ennek a műsorfolyamnak jeles darabja a Mesterkurzus című horgászműsor. Felépítése szerint egy kezdő horgászt visz magával egy mester, valamelyik országos hírű horgász, zömmel hazai és nemzetközi díjakkal a neve mögött.

Ezek a filmecskék a horgászat mesterfogásain túl a humanizmusról és a természet szeretetéről szólnak.
(Egyik kedvencem Az első márna című darab, amelyben az Európa-bajnok Szilvási Szilárd segíti első márnájához a mellé rendelt fiatalembert.
A bajnok a horgászat iránti alázattal tiszteli meg tanítványát és nézőit, és persze tréfa is elő-előbukkan a fogások elsajátíttatása közben. Szilvási a műsorban egy közülünk, akinek a tanácsait éppen ezért szívesen fogadjuk. )

Mindennek előrebocsátásával jelzem, hogy a ma délelőtti (2015.05.30) adásban, a csatorna saját műsorújsága szerint a Mesterkurzus 27. rész címmel közreadott filmben, amikor bekapcsoltam, az  általam ismeretlen mester épp azzal fordult tanítványához, hogy rámutatott egy folyó fölé benyúló faágra és az azon ülő fekete madárra, majd azt mondta: ez itt egy kormorán.
Ezt követően a kamera egy partról horgászó emberalakot vett célba, miközben a mester megjegyezte: ez is egy kormorán, csak nyugdíjasnak hívják!

Ekkor lekapcsoltam a televíziót, mert nem akarok tettestárs lenni egy minden humánumot nélkülöző, igaztalan, vandál, nyilvános és felháborító megjegyzéshez és szemlélethez!

Mesterfogás és szégyen

Mivel dolgoztam korábban televíziónál, tudom, hogy ez a mondat hány szűrőn keresztül jutott át sértetlenül: felvette az operatőr, majd a szalag átvándorolt a vágószobán, ahol a vágó és rendező is esetleg egy jót nevetett a pimasz megjegyzésen, majd a televízió részéről is átvette valaki a késznek gondolt „alkotást”. Nem éppen szakmai mesterfogás.

A kormorán valósággal pusztítja a halállományt és a nyugdíjasok is ilyenek – jön át sértetlenül a hasonlat és kerül adásba.

Pedig a vizek partján mást tapasztalok. A nemzedékek egymás mellett élnek, a nagyapák és apák horgászbotot adnak unokáik és fiaik kezébe és életkortól függetlenül segítenek zsákmányt szákolni egymásnak a horgászok.

Ez a mai filmecske a Fishing & Hunting szégyene volt!

***

A horgászat témájához:

Horgász show

GYIK:

Miért kapcsolta le a néző a Mesterkurzus egyik epizódját?
A néző a Mesterkurzus című műsorban egy kormoránra tett megjegyzés miatt kapcsolta le a tévét. A mester a kormoránt nyugdíjasnak nevezte, ami a néző szerint sértő és humánumot nélkülöző volt. Ezt a kijelentést a néző elfogadhatatlannak tartotta, ezért úgy döntött, hogy nem nézi tovább a műsort.
Milyen tartalommal bír a Fishing & Hunting TV?
A Fishing & Hunting TV horgászok és vadászok számára készült, színvonalas műsorokat kínál, amelyek általában fél órás filmecskékből állnak. A csatorna célja, hogy bemutassa a horgászat és vadászat szépségeit, valamint a természet iránti szeretetet, miközben szórakoztató és tanulságos tartalmat nyújt a nézőknek.
Mi a Mesterkurzus műsor célja?
A Mesterkurzus célja, hogy kezdő horgászokat tapasztalt mesterek segítségével tanítson meg a horgászat fortélyaira. A műsorban a mester és tanítványa közötti interakciók során a horgászat mesterfogásait és a természet iránti tiszteletet hangsúlyozzák, így a nézők nemcsak technikai tudást, hanem értékes tanulságokat is nyernek.
Milyen kritikát fogalmazott meg a néző a műsorral kapcsolatban?
A néző kritikája a Mesterkurzusban elhangzott kormoránra vonatkozó megjegyzésre összpontosított, amelyet elfogadhatatlannak tartott. Úgy véli, hogy a műsor nemcsak a horgászat szépségeit, hanem a humánumot is figyelmen kívül hagyta, ami mélyen elítélendő. A néző a műsor által közvetített értékeket is megkérdőjelezte.
Milyen élményeket oszt meg a néző a horgászat kapcsán?
A néző tapasztalatai szerint a horgászat közösségi élmény, ahol a generációk együtt horgásznak. A nagyapák és apák a gyerekeiknek adják át a horgászat szeretetét, és együtt segítenek egymásnak a zsákmány megszerzésében. Ez a közösségi aspektus ellentétben áll a műsorban bemutatott negatív megközelítéssel.
Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió

“Kritika: Fishing & Hunting TV, Mesterkurzus” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!