A horgász és a hal
A horgász és a hal viszonya bonyolultabbá vált az elmúlt évtizedekben!
Régen egyenes út vezetett az első képtől a másodikig, mindenfajta cizellált megfontolás nélkül.
A Duna partján szegedi halászlé fő. Finom ellentmondás 🙂
A figyelmes szemlélődő azonban számos változást fedezhet fel az eljárásmódokban!
Először is azt láthatja, hogy a halat nem a parton vonszolja az ügyes kezű horgász, vagyis szerény személyem 🙂 , nem hagyja, hogy a 9,10 kg-os ponty sérülésig verdesse magát az apró köveken, hanem pontypárnán helyezi el és a súlyát mérőhálóban ellenőrzi.
De még ennél is többet mond az első kép!
Számtalan fotót láthatunk, amelyen a parton álló büszke horgász a nagy súlyú halat felemeli, mintegy bemutatva a világnak a zsákmányt. Ilyenkor aztán a szerencsétlen uszonyosnak olykor a szeme sérül vagy belenyúlnak a kopoltyújába és az lesz majdani halálának oka. Sőt, a ficánkoló síkos hal könnyen kiugorhat a horgász kezéből és földre huppanhat.
Nem olyan látványos ugyan, de emberibb megoldás a zsákmányt pontypárnán megmutatni! Így is láthatóak a méretei, így is elkönyvelhetjük a nagy diadalt.
Korántsem mellesleg a visszaengedett halak horgász okozta sebét illik fertőtleníteni is.
Természetesen ez a lépés a kondérlátogatásra ítélt halaknál elmaradhat.
Amúgy pedig görbüljön a bot és jó étvágyat kívánok a halételekhez!
***
Halakról, horgászokról még:
—-
Ez a bejegyzés eredetileg a 2016 január 31-én megszűnő Nolblogban jelent meg, s blogger társaim hozzászólásokkal is megtiszteltek, íme:
Ejmiakő:
Elképesztö dolog sportnak nevezni a halak kínzását.
Halat fogni azért, hogy megegyük, legitim dolog.
De kifogni, megmérni, aztán visszadobni, az állatkínzás.
Csak ugye a hal nem visít, így aztán ez nem tünik fel.
Tenné ezt valaki a kapujába piszkító kutyával, mindjárt lenne nagy felháborodás.
Egyszer egy ismerösöm megakasztott egy vízipatkányt. Na, az nem türte csendben a „sportot”.
Válaszom (B.L.):
Na, és akkor mit szóljunk a vadászathoz? Ott aztán végképp nincs kegyelem.Történjen az a vadászat akár állatra, akár emberre. A vágóhidak kedves világát már nem is említem…
Az ember ősi ösztöne a vad elejtése, a hal megfogása. Az embernek ama képessége, hogy meg tudja szerezni a betevőt, a létezéshez fűződő alapvető viszonya, a fajfenntartás és önfenntartás záloga.
A vadászatot és a halászatot (horgászatot) alapvetően az minősíti, hogy az adott kor és társadalom mit vár el az abban résztvevő emberektől.
A horgászoktól ma például a hallal szembeni kíméletes bánásmódot, a pontypárnát és a fertőtlenítőszert.
KapitányG:
Fogtad vagy vetted?
Bundi-Bandi:
Legyező horgászás, amit milliók kifinomult tevékenységnek neveznek. Az is, mert kell hozzá ismeret. Megfogni a halat és elengedni, ugyan mi az ördög benne állatkínzás?
Válaszom (B.L.):
Kedves KapitanyG!
Micsoda sértés a kérdés! 🙂 Méghogy vettem…
Kedves Bundi-Bandi!
Elismerem a legyező horgászat ügyességi faktorát.
Kelemen János:
„Amíg” méricskélem, no meg megágyazok Neki, megfullad!
Na ez az állatkínzás, igazándibul!
Válaszom (B.L.):
A méricskélés-megágyazás-fotózás valójában rövid idő.
Amellett, hogy megértem az ellenérzéseket is, megjegyzem: altatásban mégsem lehet halat fogni!
GYIK:
Milyen változások történtek a horgászat módszereiben az utóbbi évtizedekben?
Miért fontos a halak kíméletes bánásmódja a horgászat során?
Milyen hatással van a horgászat a halakra és az ökoszisztémára?
Milyen eszközöket használnak a modern horgászok a halak kíméletes kezelésére?
Milyen etikai kérdések merülnek fel a horgászat kapcsán?
A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. A vezérfonal: a szolgáltatás.
De újabban itt is nyújtok szolgáltatást: Turisztikai régió
