Blogírás: az ökrökkel megint baj van

Média és demokrácia

Sipos Balázs könyvét olvasom, amelynek címe Média és demokrácia, s amely könyv a Napvilág Kiadónál látta meg 2010-ben a napvilágot. Az ökrök nála kerülnek szóba, amikor is Francis Galton 1906-os  megfigyelését idézi fel.
A köznép egy ökörvásár tágas terén súlybecslő versenyt rendezett, s a köznép, a tömeg, az átlagember az 1197 font súlyú ökröt szinte 100%-os pontossággal határozta meg, csupán egyetlen fonttal rövidítve meg a valóságot.
A tudós végkövetkeztetése szerint a demokratikus döntés megbízhatóságáról szerzett ott meghökkentő felismerést.

De az ökrök okozta baj azóta sem szünetel, újra- és újra felmerül a nép bölcsességének kérdése, a demokratikus átlag nagyszerűségébe vetett hit vagy éppen ellenkezőleg – a cenzusos demokrácia kísértete. (Magyarán: a lökött nép ne, csak a felkent értelmiségi szavazzon.)

Olvass tovább

Nyugdíj ügyek nyugalom nélkül

A családban most a „Nők negyven” nyugdíj-ügy a sláger. Ezt a Fidesz ígérte és törvénybe is iktatta, miközben minden egyéb intézkedésével a nyugdíjkorhatár előtti nyugállományba vonulást akadályozza. Cél, hogy a munkaképes emberek 75%-a dolgozzék.
A legfrissebb esemény az alkotmány módosítása, amely egyebek mellett a korhatár előtt nyugdíjba vonulók nyugdíját változtatná át segéllyé. Most hallom a saját fülemmel, látom a saját szememmel, ahogy a miniszterelnök személyes szóvivője szerint ezt a módosító javaslatot nem fogják visszavonni, a kormány ezt támogatja.

Olvass tovább

Drabáliában kiakadtak Brutálián: tér és utcanevek

Jössz te még gázért, vagy ha nem, hát másért!

Glóbusz | Tér- és utcanevek

Kosztya Penkó, Drabália miniszterelnöke – akit egyébként „cáratyuskának” csúfoltak a háta mögött beosztottai – ménkő nagy íróasztala mögött a szokásos napi, kémek és nagykövetek információiból összeválogatott titkos jelentést olvasta.
Fontos ügyek tucatjai kerültek Kosztya Penkó szeme elé, melyekben rakétákról és dollármilliárdokról esett szó, amely ügyek lényegesen befolyásolják egy ország érdekeit, s így ama ország miniszterelnökének tetteit és hangulatát is, szóval fontos ügyek, melyek olvastán – ha a vodka és az orvostudomány nem mérsékelné a hatást – fölmenne a legkitűnőbb miniszterelnök vérnyomása is.
De Kosztya Penkót más miniszterelnöki fából faragták, ő orvosi segítség nélkül is simán átvészelte ezeket a híreket.

Brutáliában nem sokat adnak a diplomáciai etikettre

Az utolsó hír, kicsit másmilyen volt, mint a többi, Kosztya Penkó kicsit kelletlenül is állt neki, mit érdekli őt Kína és az USA után a kis Brutália, se aranyuk, se olajuk nincsen, a mitugrász miniszterelnökük labdába se rúghatna egy medvevadászaton, meg se tudná különböztetni a sörétes puskát a sörényes muszkától!
Aztán ahogy beledöcögött gomb szemével a sorokba, az arca egyszer csak kipirosodott, szeme szikrákat szórt, elbődült mint egy megsebzett vadállat, felegyenesedett, a papírt összegyűrte, a padlóra dobta és taposta, taposta, taposta…
– Én barom állat, már majdnem elfelejtettem neki a pimaszságait, a nagyképű szövegeit, én barom állat! Jössz te még gázért, vagy ha nem azért, hát másért!

A szomszédos szoba, a titkárság párnázott ajtaját valósággal áthasította Kosztya Penkó üvöltése. A titkárság, ahol egyébként a Moszkva kölni illata lengett be minden női hajlatot, öblöt és dudort, Másenka és Draszt Vujtye  tábornok birodalma volt.
– Na, most ért a cáratyuska a brutáliai utca- és térnevek változásaihoz. Hát nincs ezeknek több esze, minthogy oktalanul magukra haragítsák? Mit nyernek ezek ezzel? Semmit! De hogy mit veszítenek, azt majd meglátják! – hadarta az OKTALANUL szót kihangsúlyozva Draszt Vujtye tábornok a remegő Másenka felé.

Nyomásgyakorlás

Ebédidő Magyarországon

Vasárnap dél volt, csendesen ettük a húslevesünket, amikor csöngettek.
– Ki a fene lehet az ilyenkor? – mormogtam a feleségem felé, a számat a papírszalvétával megtöröltem és a konyhából a bejárati ajtóhoz mentem.
Kinyitottam.

Olvass tovább

A sérvem az érvem: éljen a sajtószabadság!

Szerintem rendes betegnek számítottam az „egy napos” műtéti eljárás során, hacsak az altatás öntudatlan perceiben nem okoztam megrökönyödést vagy felfordulást. Ha volt is ilyen, mélyen hallgattak róla  az elhanyagolt sérvek gyógyító orvosai és a szakápolók.

Fegyelmezett beteg a sérvével

Naná, hogy fegyelmezett beteg vagyok, hiszen az ötvenes évek sűrűjében kezdtem betegként a kórházi pályafutásom.
Akkor még nem volt ez a liberális lezserség, ambuláns implantátum beültetésekkel, egynapos műtétekkel, széltoló betegekkel, akik fittyet hánynak az orvosi tekintélyre is, s pláne nem voltak tömegével külföldre távozó orvosok.
Viszont volt egy ágyban két gyerek – fejtől lábig retúr kihasználva a gyér számú kórházi fekhelyet, ha valamilyen ragály végigsöpört az imperialisták által fenyegetett országon.

A feleségem szerint az altatásból felemelt kézzel és felmutatott középsőujjal érkeztem vissza és a sajtószabadságért folytatott küzdelmet éltettem. Tényleg remélem, hogy a műtőben, kiütve nem ezekkel a kunsztokkal szórakoztattam a személyzetet.

Nem tudom, mások hogyan jönnek ki a kórházból egy nappal a műtétjük után, de nekem eléggé betojt öregember formám lehetett, ahogy az asszony vállára nehezedve botorkáltam az autónk felé.

De végtére is ez mindegy, mert itthon lenni jó, az e-maileken végigpásztázni jó, a hírekre pillantani jó, a klaviatúrát megkopogtatni jó, az asszony levese pedig rettenetesen finom!

Hja, el ne felejtsem: éljen a sajtószabadság!

***

A sérvemről már 2006-ban is írtam:
A sérvem, mint árucikk